Spanyol kutatók egy olyan fehérjére bukkantak, amelynek modulálása segítséget nyújt a szívfunkciók megőrzésében.

A heveny jobbszívfél-elégtelenség kórélettana, a betegek ellátása, sze­mélyre szabott kezelésük irányítása bonyolult feladat. Az elkülönítő és az akut kórismézés alapja a betegágy melletti célzott echokardiográfia. A ke­zelés célja az alapbetegség, illetve a kiváltó tényezők kezelése, kombinálva a hemodinamika egyénileg tervezett, a jobb kamra fennálló működéséhez igazított optimalizálásával.

Heberden 1768-ban leírta az angina pectorist, de a kezelésére „keveset vagy semmit sem” ajánlhatott. Hat évvel később Joseph Priestley felfedezte a nitrogén-monoxidot. Újabban a nitroglicerin és más nitrogénvegyületek az angina hatásos terápiáját jelentik, beleértve a transzdermális alkalmazási módot is.

A pulmonális artériás hipertónia (PAH) mai kezelése más-más támadáspontú készítményekkel nagy előrelépés a 10 évvel ezelőtti lehetőségekhez képest. Metaanalízis igazolja a szerek túlélést javító hatását. A PAH továbbra is súlyos, progresszív kórkép alacsony túléléssel, de a három alapvető gyógyszerosztály mindegyike tartogat új szereket a közeljövőre. A számos új készítmény mutatja, hogy jelentős kutatások zajlanak a pulmonális hipertónia területén, s hogy ez a kutatómunka eddig feltárat­lan tudományos információkkal és a betegek jobb kezelésével kecsegtet.

A serelaxin alkalmasnak tűnik a megtartott bal kamrai ejekciós frakció mellett kifejlődő heveny szívelégtelenség célzottabb kezelésére, a nemrég lezárult RELAX-AHF tanulmány pozitív eredményeit azonban további bizonyítékokkal kell kiegészíteni.

Az Eisenmenger-szindróma a sönthöz köthető pulmonális artériás hipertónia leg­súlyosabb formája. A betegség kihat az életminőségre, a betegek morbiditása, illetve mortalitása nagy. A pulmonális hipertónia célzott kezelésén kívül a pre­venció, valamint a cianózis és a magas pulmonális nyomás szövődményeinek ki­védésére tett lépések is fontos szerepet játszanak a jó általános állapot fenntartá­sában, a túlélésben. A tüdő- vagy szív-tüdő transzplantáció lehetősége az esetek többségében mérlegelendő.

A fejlődés a medicina egyes terüle­tein nem egyenletes, és néha nehéz is érzékelni a valódi fejlődést, ha csak a napról napra változó informáci­ókkal találkozunk. Ezért kiváló alka­lom a visszatekintésre a felkérés, ami a kardiológia elmúlt 20 évének be­mutatására érkezett. Végezhetnénk az elemzést az egyes területek kor­szakalkotó újdonságainak évenkén­ti áttekintésével, de úgy döntöttünk, hogy kiválasztjuk a leggyakoribb, leg­fontosabb kardiológiai kórképeket és megnézzük, hogyan kezelték a bete­get 20 évvel ezelőtt és hogyan most. Ez utóbbi nemcsak izgalmasabb­nak tűnik, hanem jobban is mutatja majd azt a hatalmas fejlődést, amin a kardiológia az elmúlt két évtized­ben átment.

Az eset az elsődlegesen artériás eredetű pulmonális hipertónia egyik típusát mu­tatja be. A kivizsgálás a panaszok és leletek hátterében krónikus embolizációt iga­zolt, és fölvetette, hogy pulmonális endarterektómiával meg lehetne szabadítani a beteget a progresszív lefolyású betegség végzetes következményeitől.

Az endoteliális diszfunkció az endotélium olyan szisztémás kórállapota, melynek jellemzője a vazodilatátorokhoz – alapvetően a nitrogén-monoxidhoz – való korlátozott biológiai hozzáférés. Ennek nyomán zavart szenved az endotéliumdependens vazodilatáció, károsodik az érfal anyagcseréje és működése. Az endoteliális diszfunkció egyik kulcsfontosságú eleme a reaktív oxigéngyökök fokozott termelődése, mely egy sor betegség – köztük a magas vérnyomás, ateroszklerózis, diabetes mellitus, szívhipertrófia, szívelégtelenség, isémiás-reperfúziós károsodás és stroke – kialakulásában szerepet játszik. Mindezek fényében nagy klinikai jelentőséggel bírnak azok a szerek, melyek kedvezően befolyásolhatják ezeket a változásokat.
Vascular Health and Risk Management, 2012. március